Nos, letoltuk a két előadást a legutóbbi bejegyzésem óta, bár amennyire ajnározták(úristen, hol tanulok ilyen szavakat?) ezt az újkígyósi fellépést, annyira megdöbbentően SEMMI volt az egész. A színpad kicsi, a hang- és fénytechnika egetrengetően rossz, a közönség műveletlen. Beültek az első sorba ilyen 96-os évjáratú picsák, akik egész végig magukat meg egymást fotózgatták, majd mikor vége lett egy táncnak, tapsoltak egyet. Akkor már ne tapsoljon, könyörgöm. Utálom, amikor nem hálás a néző, mert egyfajta kudarcként fogom fel. Másnap, Pakson viszont a szöges ellentétét tapasztaltam! Annyira jó volt látni, ahogy a végén állva tapsoltak.
A VMK-ban aztán megkaptuk a szokásos sört és kaját, amit imádok, de komolyan. Utána mentünk szépen a Dórihoz előmelegíteni a Bongóra. Kicsit kínos volt néha, és nem is ittam semmit sem, mert alapjáraton hányingerem volt a bölcsességfogam miatt. Hihetetlen, hogy egy kis fog mennyi fájdalmat tud okozni. Szombaton is elmentem bongani, igaz a szokásos bagázsból mindenki kiesett. Nem ijedtem meg, a Marival nyakunkba vettük az éjszakát, ami amúgy elég rövidre sikerült. Az estét a Fornettiben zártam, vettem egy hamburgert, mert mindig mindenki dicséri, hogy milyen finom...hát én inkább majdnem elhánytam magam. Azt hiszem az ilyen ételeket csak nappal tudom elviselni. :D
Amúgy megtudtam egy dolgot, ami egyszerűen csak felforgatta az én kis magabiztos életemet. Már elkönyveltem magamban a nagy semmit, így most minden tiszta bizonytalan.
És utálok választani, mert januárban is a rossz döntést hoztam meg...Néha csak olyan jó lenne, ha belenézhetnék mindenféle jövőképbe, és láthatnám mi fog történni. Hogy ki fog bántani. Hogy ki fog összetörni. Hogy kinek vagyok kevés, kinek sok...Ajjj. Miért ilyen kiszámíthatatlan minden?
Utolsó kommentek