Már az idejét sem tudom, mikor írtam utoljára. Mostanában túl sok más dologra koncentráltam, és nem szántam időt arra, hogy írjak. Ez meg is látszik rajtam. :) Mondhatjuk, hogy elvesztem és elegem van. Megpróbáltam egy ideig úgy viselkedni, ahogy körülöttem nagyon sokan várják - ne írjak, mert szerintük gáz, ne legyen a blogon Facebook embléma, mert szerintük gáz, ne csináljam ezt meg azt, mert szerintük gáz...És mi lett az eredménye? Semmi. Igazából csak rosszabbul érzem magam emiatt. Nem látom értelmét annak, hogy azt tegyem, amit mások akarnak, ha ebben én sérülök meg. Próbálok kedvesebb lenni mindenkivel - noha eddig is csak azokkal voltam bunkó, akiktől én is ezt kaptam. Megpróbálom elvarrni az eddig elvarratlan szálakat több-kevesebb sikerrel. 

A nagy próbálkozás közepette pedig rájöttem, hogy olyan embereknek akartam megfelelni, akikkel nem is beszélek napi szinten, sőt, még csak heti szinten sem. Akik a hátam mögött leginkább ócsárolnak, mert nem felelek meg az előírásaiknak. Akik még a teljes nevemet se tudnák megmondani, de már a keresztnevem leírása (a nagyon nehezen betűzhető Cintia) is gondot okozna. És így az egész változzunk meg-téma már nem is tűnt olyan fontosnak. :) 

Nos, időközben rákattintottam a blogra - április 13-án posztoltam olyat, amire legalább rámondhatom, hogy valami. Ez nem semmi! Ma május 18. van, ha jól tudom. Azt hiszem, ez volt a leghosszabb írás nélkül eltöltött időszak az életemben! Akkor most bele is vágok a hiánypótlásba. Csak tudnám, hogy hogy? 

Amióta nem írtam...

Nem mondanám, hogy szélsebesen és zökkenőmentesen, de valaki belépett az életembe, aztán rohamtempóban ki is lépett. Szokásom mondani ilyenkor, hogy szép volt, jó volt, ennyi volt; úgyhogy ezt most sem felejtem el leszögezni. Szép volt, jó volt, ennyi volt. 

Erre se mondanám, hogy zökkenőmentesen, de mindenképpen szélsebesen estem át a minden ember életében bekövetkező dolgon: az érettségin. Hétfőn kezdtem magyarral, kedden matekkal folytattam, majd rövid időre szerdán lezártam az írásbeliket egy emelt törivel. (A ráadás holnap lesz médiából.) Aki ismer vagy ott volt velem, az tudja, hogy nem izgultam se előtte, se utána; aki meg a kettő közül egyik kategóriába sem tartozik, annak szíve joga eldönteni, hogy ez az állítás igaz-e vagy sem. A megoldókulcsot azonban én is megnéztem és összevetettem emlékeimmel - mondanom sem kell, hogy főleg a matekon, de a törin is egy-két feladat tippmix volt. Ráadásul nyerő szériás... Részletkérdés, hogy az eddigi életem legfontosabb hete előtt kicsit megcsappant a hangulatom és a nagy vizsga előtti napokon nagyjából semmi kedvem nem volt, legalább kijelenthetem: megsirattam az érettségit. Pont. 

Az elmúlt egy hónapnyi időtartam alatt eljutottam a nyelvvizsgáig is. A Tűzvirágos pályafutásom alatt amikor mehettem volna, akkor pénzem nem volt, ha meg kedvem lett volna és az anyagiakat is elő tudtam volna teremteni, akkor meg idő nem volt rá. (Gondolok itt a turnékra, az azzal járó kemény költségekre - és hogy olyan helyzetben nem volt pofám 30 ezret egy papírra szánni.) De végül igazzá vált a mondás: ami késik, nem múlik; és egészen Budapestig mentem a vizsga letételéhez. Rokonoknál töltöttem a péntek-szombatot, ami alatt az is kiderült, hogy a két éve állandóan napirenden lévő lakás-téma már nem is annyira aktuális. (Meg kell jegyezni: a lakást senki nem használta, nekem tartották meg, hogy mehessek oda továbbtanulás esetén.) Így nem is görcsöltem azon, hogy mi lesz, ha elkerülök, ha felvesznek, ha ez, ha az... Most viszont hirtelen meghozták a döntést, (másfél hónappal a beköltözésem előtt) mely szerint a lakást el kell adni. Ergó nincs hová mennem - úgyhogy igen, alulírott B. Cintia lakást és lakótársat keres Budapesten. Hurrá! 

De nem adom fel, ha meggebedek is kerítek egyet, már csak azért is! Mondjuk elég rossz érzés, hiszen szolid 7 nap leforgása alatt gyakorlatilag csalódtam pár olyan emberben, akitől nem vártam. Ebből 2 komolyabb egy napra esett... De végül mindenkivel megbeszéltem a megbeszélnivalót, úgyhogy mindenki boldog. 

No de mi is történt még ennyi idő alatt?

Megvolt az első előadás - nélkülem. Itt is gratulálok mindegyikőjüknek, ismerem őket és biztos fantasztikusak voltak, de én nem néztem meg a csapatot. Szombaton azért benéztem a gálát követő fogadásra, és láttam egy-két arcon, hogy fájt, hogy nem néztem meg őket. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot: ezután se tervezem. Nem gonoszkodásból, nem önsajnálatból. Pusztán egy oka van: gyáva vagyok. Most így jó, hogy nem fáj és nem hiányzik. Viszont igen, gyáva vagyok, mert nem is akarom megkockáztatni, hogy kiderüljön, hogy hibát követtem el, mikor kiléptem. Hiszen nem egészen pár hónappal ezelőttig még a Táncművészeti Főiskola volt az első számú jelölt. Ezért senki ne haragudjon rám, nem személyes ügyről van szó. :) 

Jaj, majdnem kihagytam a legfontosabbat! Elballagtam. Nem volt nagy szám, 4 éve ott voltam mindegyiken és az összeset untam - ezzel sem volt másképp. Viszont még mindig lógok egy-két embernek tablóképpel, de majd ezt is pótlom lassan. Lassan, de biztosan! :D 

Természetesen nem sikerült betartanom azt az ígéretet, hogy érettségiig nem bulizok sokat, mert majdnem minden hétvégén ott voltam Bongóban. Nem is bánom, legalább nem maradtam ki semmiből! Ilyen vagyok, a magam szeleburdi módján. :) Úgyhogy hajrá emberek, szombaton mindenki jöjjön Black Night-ra, mert a heringparti a jó. Legalább eltakar minden mocskos ki részletet...