2011 eddigi legjobb hétvégéjét tudhatom magam mögött azt hiszem. Pénteken a Dórival átmentünk az Enihez és megnéztük az Aranyhaj és a nagy gubancot. Végre! Már olyan régóta meg akartuk nézni, csak valahogy sose jutottunk el addig. Imádtam! Még megnézem egy párszor, az biztos. :D Olyan csajos, énekelgetnek meg ugrándoznak és cukik blablaa. Közben ittunk egy kis bort meg beizzítottuk a vízipipát..természetesen a sok pletyka sem maradhatott el. ;)
Másnap voltam az Enivel egy délelőtti bevásárló-túrán; vettünk dolgokat az esti csajbulira, és megajándékoztuk magunkat pár szép ruhával illetve pólóval. :) Mikor hazaértem, neki álltam hajat festeni, de történt egy "kis baleset". Apum ugyanis elkezdett Gyűrűk urát nézni (igen, még mindig a legnagyobb kedvenc) és leültem mellé miután rátettem a hajamra a festéket. A film azonban ott fogott a képernyő előtt, és szolidan kétszer annyi ideig volt hagytam a hajamon. :D Most valami iszonyatosan sötét burgundi lettem, de szó mi szó, nagyon tetszik. Azt hiszem legközelebb is hibázhatok. :D
Délután jöttek a Kláriék és hozták a Kristófot is. :) Úgy örültem, hogy végre láthatom őket! Mivel a Kristóf nemrég lett 2 éves, vettem neki egy gyerek golfszettet. Műanyag és minden van hozzá, ami kell, bevallom őszintén, hogy hiába az van ráírva, hogy 2-6 éveseknek, én a 18 évemmel is imádom. :D Hat után nem sokkal mentek vissza Pestre, ekkor lelépett apu is focimeccsre, a lányok meg jöttek hozzám sminkelni. Utána mentünk a Diához és csaptunk egy régi 1/D partit! Már nagyon hiányoztak az ilyen extra csajos összejövetelek, többször tarthatnánk. ;) Megnéztük magunknak a Black night-ot, bár nem volt a legjobb, de hatalmasakat röhögtünk. :D A Noya alakítását bírtam a legjobban. :D:D
Vasárnap nem túlzok, ha azt írom fél kettőkor keltem fel. Olyan lusta voltam kimászni az ágyból, úgyhogy inkább ott maradtam. Utána tanultam meg Gyűrűk ura extrákat néztem apummal és rájöttem újra, hogy kár, hogy nem szerepelhettem benne legalább statisztaként. Ezen sose fogok túllépni. :( :D És igen, még mindig vágyok az Egy Gyűrűre, úgyhogy addig nem nyugszok, míg nem szerzek egyet magamnak. :)
A hétvégén még ara is rájöttem, hogy szeretem Jamie Foxx számait. Először furcsa volt, mondom "Mii? Jamie Foxx énekel?" de azóta majdnem minden zenéjét letöltöttem.Fura, de ez van. :D
"Tell me why I always fall for your type? I just can’t explain this shit at all."
Utolsó kommentek