1992-ben egy kislány megszületett. A lányt három év múlva szülei beíratták a közeli óvodába, ahol rövidesen részt vehetett élete első táncpróbáján. Egészen hat éves koráig járt oda, majd a szülők úgy döntöttek, hogy az általános iskola első évfolyama alatt lányuk próbáljon ki új dolgokat, hogy eldönthesse, mit szeretne csinálni. Így szerzett némi tapasztalatot olyan sportokban, mint a foci, de végül a kislány a tánc mellett döntött. Ezt akarta csinálni, ez volt az, amiben ki akart bontakozni. Beíratták hát a helyi Tűzvirág Táncegyüttesbe azzal a gondolattal, hogy úgyis egy-két évig tart majd e „szerelem”, utána majd más fogja érdekelni. Közben is végig unszolták, hogy járjon inkább zeneiskolába vagy sportoljon... A lány beadta a derekát, elment kosarazni tánc mellett. Valamivel több, mint másfél évig bírta a kettőt együtt– ám a tánc ismét győzött. Innentől kezdve csak erre koncentrált és mindent feláldozott érte. Vállalta, mint sok más az együttesben, hogy a tánc lesz a magánélet. Hogy ennek rendeli alá az egész életét. Hogy ez határozza meg még a személyiségét is.
Az elmúlt évek rengeteg jó emléket hagynak maguk után a szívemben. 3 éve eljutottam ez együttes jóvoltából olyan helyekre, mint Nizza, Monaco, Lisszabon, Porto vagy Barcelona...a legszebb emlék a spanyol-portugál turnéról La Manga, az a csodás luxus üdülőhely két tenger közt. De voltunk a granadai Al Hambrában, egyszerűen az is felejthetetlen. Jártunk az óceánon is...igen, megannyi csodás emlék. Két éve voltunk Erdélyben, Norvégiában, Svédországban, Dániában. A legszebb emlék a koppenhágai Tivoli Vidámpark, amit egyszerűen imádtam. Ültem szabadesésen, már csak a bungee jumping van vissza. :) Felléptünk Galántán augusztusban 2000 ember előtt...Azt hiszem, a legjobban a fellépések hiányoznak majd. Igen, efelől nincs kétségem – meg is fogom siratni. Ahogy sminkelni kell, megcsinálni a hajat... Együtt hülyülni próbákon. Hallgatni a másik történeteit. Hiányozni fogtok!
Úgy fogom fel, hogy nem a táncot hagyom abba, hanem a Tűzvirágot. Ez is egy fejezet az életemben. A leghosszabb és legszebb fejezet. Csak a befejezése nem volt méltó ennek az elmúlt több mint egy évtizednek, de erre lehetett számítani. Péntekre terveztük a búcsút, én be se mehettem az irodába. El se mondhattam, hogy miért megyek el. Nem is kaptam lehetőséget. Nem köszönhettem el. Ma visszamentem délelőtt, csak egy „viszlát” erejéig. Gondoltam, megtisztelem annyival őt, hogy elköszönök, hátha tegnap csak nagyon mérges volt. De ma se jutottam be az irodába...Annyit mondott, hogy „Nem érek rá ilyen kilógó múltbéli emberekkel csevegni. Fontosabb dolgom is van nálad, menj innen.”
És én az utolsó elköszönésre való lehetőségtől elesve hazatértem, csöndesen megsirattam a múltat, majd hatalmas lendülettel belevetettem magam a jelenbe.
Cintijjja
Utolsó kommentek