Nincs most motiváció, elhagytam még 2010-ben. Meg kéne keresni, de ahhoz sincs kedvem. Úgy meg még jobban, hogy megtudtam ma, amit nem akartam eddig észrevenni. Tudtam, igen; végig tudtam de nem akartam elfogadni a tényt, hogy van ilyen. Hiszen eddig se történt meg, most miért? És nem akarom, közben pedig igen. Annyira összetett. Hiszen maga az élet! De a motiváció eltűnt.
És nem maradt más, csak a kétségbeesés, hogy mi lesz majd. Meg a szomorúság, hogy bármit teszek, nem elég. Én nem vagyok elég. És sose leszek. És a tudat, hogy emiatt az egyik álmom foszlik szerte...nos. Egyszerűen felemészt.
Utolsó kommentek