Hogy milyen az állapotom? Szar. Igen! SZAR, nagybetűkkel. Rosszul érzem magam, legalábbis most nagyon. Mégsincs senki aki ezt érezné rajtam és elém állna: Hogy vagy Cinti? Őszintén? És igen - sírni tudnék, a falat kaparni dühömben, a hajamat tépni. Ordítani, hogy mennyire fáj, a levegőbe kiáltani, hogy nem akarom ezt! Hogy tudja a világ, hogy a mosolyom műmosoly és bármennyire is szeretném elhinni hogy teljesen oké minden, mert ez nincs így! Jól vagyok - időnként. Aztán a nap lemegy és kezdődik a káosz. A letörtség. A zűr. A könnyek.
És abban a percben, amikor ezt elkezdtem írni, a rémisztő valóság bekopogott az ajtómon, hogy tönkretegye a kis álomvilágom. Pedig már majdnem kész volt - de most mint egy kártyavár, úgy omlott össze az egész. Én pedig a vip-sorból nézhettem végig, ahogy széthullanak apró darabjai. Pedig tényleg elhittem, hogy már nem fáj, ha beszélünk a témáról, sőt egy darabig tényleg immunis voltam. De a héten mindez az ellenkezőjére fordult és nem tudom megmondani, miért. Talán annak idején nem kellett volna dacosan elfojtani a könnyeket és nem ütne vissza. De így tettem - és most az egész kitört. Mint egy vulkán. De megyek aludni, hiszen holnap egy új nap kezdődik.
Újabb műmosoly, újabb önámítás.
Utolsó kommentek