Simone de Beauvoir
„Az ember nem változtathatja meg az életét anélkül, hogy maga is meg ne változna.”
1908. január 9-én, vagyis ma 103 éve született Párizsban, szigorú katolikus családban. Eredeti neve Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir. A Sorbonne-on tanult filozófiát, itt ismerte meg élete szerelmét, Jean-Paul Sartre-t, de ennek ellenére biszexualitását is nyíltan vállalta. Körbeutazta a világot: bejárta egész Amerikát, Európát és a Távol-Keletet is. A 70-es évektől kezdve a feminista mozgalmak legnagyobb alakja, elsőként lépett fel az abortusz ellen. 1986. április 14-én halt meg Párizsban, Sartre sírjába temették.
Az egzisztencializmus és a modern feminizmus egyik fő alakja. A második nem című művében is kifejti, hogy „a nőt a férfihoz viszonyítva szokás meghatározni és jellemezni (…), ő a lényeges, a nő a lényegtelen. A férfi a Szubjektum és az Abszolútum, a nő a Másik.” Ez feminista gondolkodásmódjának alapmondata, a kötet bevezetésében található. Erőteljesen kritizálja a férfiközpontú könyveket, alkotókat stb. Szerinte az élet fenntartásához igenis mindkét nem ugyanolyan fontos.
Én személy szerint teljesen egyetértek a legutolsó mondattal, annak ellenére, hogy nem vagyok az a nagy feminista harcos. Mindenképpen jogos az állítás, (remélem) férfiként is így gondolnám. :D
Lényeg a lényeg, különféle antikváriumokból rendelek a műveiből, mert az új könyvek valahogy nem adják át azt a jó érzést, ami egy régen nyomtatott könyv olvasásakor kap el. : ) De lehet, hogy megnézem a könyvtárban is, bár örülnék, ha sajátjaimként tudhatnám inkább a köteteit. Kutakodtam is már utánuk, és mindegyik leírása annyira tetszett, hogy egytől-egyig elolvasom mindet. Mondjuk A második nem a maga majdnem ezer oldalával érettségi előtt nem játszik most, az egy elég nagydarab könyv. Bár azElfújta a szél 1200 oldallal meg se kottyant...
Tegnap egyébként Elvis Presley 76 éves lett volna, ő másik nagy kedvencem. Róla azért nem írtam most, mert ezt már megtettem tavaly. : ) De azért boldog szülinapot mindkettőjüknek, így egy emberöltőnyi távolságból.
Utolsó kommentek