Annyi dolgom lenne és annyira nincs kedvem egyikhez se. El kéne kezdeni a média érettségi esszéjét, el kéne mennem varratni ruhát szalagavatóra, kosztümöt úgy szintén. Lassan csak ráveszem magam...
Igen, most épp ott vagyok, hogy semmi kedvem sincsen ehhez az egész bálhoz. :D
Amúgy, azt hiszem most jön a bejegyzés osztós része, mert rég voltam már bunkó, és azért mégis törleszteni kell a világnak. Egyrészt nem értem, hogy miért kéne olyan emberrel összejönnöm, aki erre nem egészen szolgált rá? Miért erőltetik oly sokan? Az egész már kezdettől fogva halálra volt ítélve, mert a hajnali kettő óra után történt alkoholos befolyásoltság alatt történt dolgok hibák, legalábbis a legtöbbjük. Gondoltam én leszek a jó fej Cinti, hogy hátha ez mégse hiba.
Aztán elgondolkoztam.
Miért kéne megjátszanom magam? Miért kéne rábólintani arra, hogy teljesen oké az, hogy nyár elején még a testvéremre hajtott? Vagy hogy tavaly meg idén is végig azt hallgatta mindenki, hogy ki az ő örök szerelme, aki az egyik barátnőm? Miért is kéne görcsösen kapaszkodni ahhoz, hogy ne legyek egyedülálló? Az baj? Gáz? Mert én tényleg nem így érzem.
Ráadásul önző vagyok. Sajnos vannak elvárásaim, amikből nehezen engedek. Elvárom, hogy idősebb legyen, de az minimum, hogy magasabb nálam. Túlságosan szeretem az a rengeteg magassarkút a szekrényemben. Minek legyek egy olyan emberrel, aki mellett csak félig lehetnék önmagam? És ha még a bumm meg a szikra se volt meg, a pillangók meg messze elkerültek, akkor miért fárasszam magam azzal, hogy én magam csiszolok tüzet?
Én nem tudok "csak úgy"-alapon járni valakivel. Csak azért, hogy legyen valakim. És igen - lehet, hogy emiatt ridegnek tűnhetek az emberek szemében, de tudjátok, fiatalság bolondág. Amúgy sincs kedvem egy kapcsolathoz.
Ha pedig lenne, se egy éretlen sráccal.
Utolsó kommentek