Ennek a nyárnak is vége. Ez volt az eddigi legboldogabb, ugyanakkor legszomorúbb nyaram. Annyi minden történt, és mégse. Kettősség - ez a legtalálóbb szó, amivel jellemezhetném.
Az egészbe összetörve vágtam bele. Boldogtalan voltam és megcsalt. Megalázottnak éreztem magam, efelett azonban szemet kellett hunynom. Nem mondom, hogy könnyű volt, de megtettem minden tőlem telhetőt. Igyekeztem arra a sok szépre gondolni, amit eddig az élettől kaptam és úgy felfogni a dolgot, hogy ez csak egy állomása volt az életemnek - és így talán már nem is fájt annyira.
Az első utam Tamásiba vezetett a lányokkal. Nagyon jól éreztük magunkat, de néha tapintani lehetett a feszültséget. Ez a pár nap sem telt el veszekedés nélkül, akkor mi lesz turnén? - gondoltam ekkor. Úgy döntöttem, hogy inkább svájci politikát folytatok; csak kívülről nézem a háborút és ahol segíteni tudok a feszültség enyhítésén, ott megteszem. Ez bejött, méghozzá olyannyira, hogy egész nyáron kívülállónak éreztem magamat, erről azonban majd később.
Tamásiból hazatérvén másnap indultam is a hírhedt szigetre. Nem mondanám, hogy sokat idegeskedtem, hogy mit vigyek el arra a két hétre magammal; inkább bepakoltam három hétre, hogy legyen miből válogatni, abból sosincs baj. London lenyűgözött, Edinburgh-ban volt valami megnyugtató; a skót tájak szépsége pedig egyszerűen elvarázsolt. Imádtam. Imádtam ott mindent! Annyi emlékkel lettem gazdagabb...Ám a botrány kirobbanása valahogy mindig egy hajszálnyira volt, de az én kedvemet ez se tudta nagyon elrontani.
A nem tánccal töltött időben általában a csajokkal találkoztunk, vámpírokat néztünk és néha PLL-t, aztán hétvégén, majd később nem csak hétvégén összejöttünk, buliztunk éscsak úgy voltunk. És továbbra is kívülállónak éreztem magam. A körön belül felborult az egyensúly, ment a harc hiába próbáltam mindig békíteni. Egy idő után ez már fárasztó volt, így inkább kerestem más társaságot is. Valakit, akivel merek beszélni olyan dolgokról, amikért más valószínűleg elítélne vagy egész egyszerűen csak kiröhögne. Sosem mertem elmondani az engem bántó dolgokat, sosem mertem panaszkodni. Inkább szenvedtem magamban, mint sem hogy a többiek szánakozzanak - rajtam.
Próbák tömege közeledett ismét, majd letoltunk két előadást. Utána kaptunk még egy teljes hét szünetet, amit - bevallok őszintén - nem épp lányhoz illő módon töltöttem. Hétből öt napon lazultam, de azért néha próbáltam betartani a határokat.
És most itt a szeptember. Húúha. Szeptember. Tavaly is sok változást hozott, hát még idén! A suliban igyekszek majd a helyes úton járni, nem úgy mint az előző tanévben. Akkor kicsit azért elszaladt velem a ló - azt hittem, csak azért, mert szerelmes vagyok mindent megtehetek. Nem bejárni, ellógni satöbbi satöbbi...És ez sajnos meglátszott a teljesítménymen is. Ez most azonban megváltozik.
Mert új tanév, új esélyek, és ha a fényes jövő felé akarok tartani, akkor el kell engedni a csúnya múltat.
Utolsó kommentek