Ismét elmúlt egy újabb szombat. Megint Bongo...arra jöttem rá, hogy nem is volt kedvem menni. Hogy nem is éreztem jól magam. Hogy csak menekülni akarok.
Menekülni a gondok elől. Nekem csak támaszra lenne most szükségem. Hogy valaki megvigasztaljon és megóvjon. Hogy pár perc erejéig újra kisgyerek legyek és érezzem magamon az engem védő kart. Nem akarom ezt végigcsinálni harmadszor. Az első kettő is maradandó sérüléseket okozott a lelkemben...9 majd 11 évesen...Az a félelem, amit akkor éreztem, sose felejtem el. Mikor hónapokig csak sírtam apum után. Hogy már nem vagyunk egy család. Nem tudom ezt megint végigcsinálni. Nem megy.
Napok óta csak sírok. Minden éjjel vörösre sírom a szemeimet, hogy aztán reggel hidegvizes borogatással tüntessem el, mennyire feldagadtak.
Olyan embereket bántok magam körül, akik nem ezt érdemlik. Akiket szeretek. De annyira fáj! :(
Ki akarok futni a világból. Eltűnni a mesék birodalmában. Újra 6 évesnek lenni, mikor még minden rendben volt.
Utolsó kommentek