Múlt héten valami okból kifolyólag elkezdtem nézegetni a régi Cosmóimat. Így bukkantam rá egy cikkre, ami arról szólt, hogy hogyan fogjunk magunknak pasit majd vegyük rá arra, hogy ő is úgy gondolja, hogy együtt vagytok.
No de mi jön utána?
Erre a kérdésre próbáltam tegnap (illetve ma a suliban) némi választ keresni, több-kevesebb sikerrel.
0. A fiú kimondja: együtt vagytok.
Oké ha már nagy nehezen vagy épp könnyen - embere válogatja - eljutottatok oda, hogy magatoknak bevalljátok, titeket egymásnak teremtettek, jöhet
1. Még több idő együtt töltése.
Aztán amikor már nem tudtok meglenni egymás nélkül, jönnek
2. A szerelmes SMS-ek.
Mikor már annyira odavagytok egymásért és valamelyikőtök elég bátor (bár véleményem szerint itt nem él a lányoké az elsőbbség mondása) kimondhatja
3. "Szeretlek."
Ezután lassan következhet a
4. Bemutatás a családnak,
amit természetesen követ az első
5. Együtt alvás. (ami nem feltétlenül egyenlő az első szexszel! :D)
Ha a srác már eléggé fontosnak tart téged, időszerű, hogy
6. Megismerd a barátait.
Miközben együtt lógtok vagy filmet néztek, Ő úgy gondolja, lassan időszerű
7. Az első közös kép a telefonon.
Az már csak az adott pártól függ, hogy ez a kép ölelkezős, hülyefejt vágós vagy puszilkodós, de mint az egy kedves ismerősöm mondta a nagy érzelmi válság idején, egy közös kép nagy hatalommal bír. Ha nincs kép, az egész mintha nem is lenne.
Aztán egy bizonyos idő elteltével a szíved választottja állandóan rád gondol, vagy már ország-világ előtt vállalni szeretne, így
8. a) Kirak a telefonján háttérnek, b) feltölt egy képet rólatok netre is.
Bár ez utóbbit nem tartom annyira elengedhetetlennek, azért mégis olyan boldogság szokott eltölteni, amikor boldog párok képeit látom iwiwen. Bár ahogy jobban meggondolom, ők nem is feltétlenül annyira boldogok...
Utolsó kommentek