Annyira várható volt, hogy ez lesz. Furcsa volt már ez a mindenre ható boldogság. Az örömöm az arcomról volt olvasható. Semmi sem tudta beárnyékolni...egészen addig, míg el nem kezdődött ez az egész hét.
Hétfőn anyum elesett és kifordult a karja.
Kedden éjjel betörtek a boltunkba, és elég nagy kár okoztak. Apu hajnali kettőtől ott volt a helyszínelőkkel együtt. Az a bolt már tíz éve az élete! Sőt, a mi életünk is... Nemrég beszéltem apuval. Egy kocsmában ül és 6 sör a minimum. Azt mondta, idegileg toprongy, inkább leissza magát, akkor biztos alszik ma, mert amúgy nem tudna. Annyira sajnálom őt.
És ez a tehetetlenség, ami van...hogy nem tudok segíteni.
Egész nap a mától rettegtem. Hogy vajon ma mi lesz...És egyre csak rosszabb a kedvem. Már a hétvégi farsangtól is elment a kedvem. Azt akarom, hogy legyen vége ennek a hétnek. Gyűlölök mindent.
Végezetül egy idézet, hogy gondolkodjanak rajta páran: "A kimondott szó elvész, de az írás megmarad."
Igen, pontosan. Az írás megmarad, hogy bemocskolja a jelent. Ráadásul továbbra sem vagyok híve az ismétlésnek...
Utolsó kommentek