Ma igazán kedves kis napom volt. Kemény két óráért otthagytam a jó kis meleg ágyikómat... De legalább a menzán finom volt a rizs.
Ma készítettünk osztályképet. Pff. Elég gáz ez a pózolós téma, de hát ez van. Valamiből meg kell élnie az ilyen fotósoknak is. :D De micsoda változáson mentem át röpke 5 gimnáziumban töltött évem alatt...Mikor hetedikben idejöttem még vadóc rokkerzsolti voltam, vastagtalpú bakancsban, középen elválasztott hajjal. Egy évvel később már kezdtem felfedezni a nőies oldalam, de a hajszerkezet maradt. Aztán kilencedikben már rendesen hordtam a hajam, normálisan öltözködtem, de a szemöldökcsipeszt még csak hírből ismertem. Aztán tizedikben...húúha. Egész normálisan festettem az osztályképen. Haj bedobva, szolid smink, szép ruha, 7 kiló mínusz... Kezdek alakulni talán? :D Idén meg..szegecses csizma és bőrmellény egy szép gyöngysorral no meg egy leheletnyi Nina Ricci parfümmel.
Akkor miért érzem úgy, hogy régen boldogabb voltam?
Most meg kell felelnem saját magamnak és az iszonyat nagy elvárásaimnak. Hogy így meg úgy nézzek ki..hogy ne egyek többet, mert hízni fogok, hogy egyre többször koplalok megint..Minden. A testem nem bírja ezt már követni néha. Újabb gyomorgörcsök, újabb fájdalmak...Elegem van. Egyszerűen néha besokallok magamtól. Kedvem lenne visszatérni a gondtalan gyerekkorba, mikor még semmi elvárás nem volt velem szemben. Se másoktól, se magamtól.
Jobb lenne kisgyereknek lenni néha, bebújni a kötelezettségmentes takaró alá, és elbújni a világ szeme elől. Egész nap filmet és sorozatot nézni vagy zenét hallgatni. Csak lenni. Akkor és azt tenni, ami nekem jó és nem másoknak. Hogy végre egyszer csak magamra gondoljak.
Egyszer.
Utolsó kommentek