Szóval. Tegnap.
Tegnap volt egy találkám valaki, akivel más körülmények közt biztos szívesen lennék, de így... nekem necces. Elhihetitek, hogy én sajnálom a legjobban, hogy meg kell bántanom valakit, akit nem szeretnék. De nekem ez így nem megy! Én egyszerűen..nem. Miután hazamentem nagyjából fél kilenc fele, elmentem tusolni, és csak ültem a kádban. Csak ültem..és ültem...és ültem. Sírtam. Most jutott el az agyamig, hogy tényleg vége. De vajon minek is? És a tegnapi >találkám< szavaiból eléggé az jött le, hogy ez tényleg csak az én fejemben volt. Csak hitegetés lett volna? De ennyire jól? Nem létezik, hogy csak egy hazugság volt az egész. Vagy igen? Nem tudom. Nem akarok ezen gondolkozni. Ő valószínűleg úgy döntött, hogy nem futtat tovább. Jóindulatúnak is nevezhetném. Végülis azért zárta le, mert nem akar tovább játszadozni. Igen, játék. Remélem a haverokkal jól megdumálta a hülye kiscsaj történetét. Remélem jót is röhögtek. Bár biztos nem így volt, és tényleg csak a fájdalom beszél belőlem valószínűleg, de most ez csak jól esik.
De így mostmár tudom, hogy a harmadik tagnak a kapcsolatban tényleg csak a fájdalom és a reménykedés marad. Mert másról nem is szól az egész. Reménykedni. Valami olyanban, ami soha nem jön el. Mint mondjuk, hogy Makó sose lesz szomszéd Jeruzsálemmel. De ma tanultam etika órán, hogy fontos a megbocsátás. És az, hogy megtanuljunk tovváblépni, harag nélkül. És ezt fogom tenni. Meg fogom bocsátani neki, hogy hitegetett. Lehet, hogy most. Lehet, hogy egy hónap múlva. De nem akarom cipelni a haragot egy életen át. Csak azt sajnálom, hogy nem volt képes személyesen közölni velem a döntését. Hogy inkább azt mondja a világnak, hogy mennyire örülne, ha én meg a >találkám<... Persze, ez így egyszerűbb.Az SMS meg csak 20 Forint lett volna. Meg egy szó. VÉGE.
Szóval. Ma.
Kilenc órám volt. Szar nap. Fáradt. Unalom.
Ámen C
Utolsó kommentek